Oldalszám: 246
Kiadás éve: 2012
Kiadó: Könyvmolyképző
Fordította: Farkas Orsolya
Morgan Sparks és Cam Browne szerelme az égben
köttetett. Születésüktől fogva a legjobb barátok, mindent elmondanak
egymásnak, és ó, igen – teljesen odavannak egymásért. De egy héttel
közös tizenhatodik születésnapi banzájuk előtt minden megváltozik. Cam
esetlen unokatestvére, Pip beköltözik, és Cam távolságtartóvá válik.
Morgan le van sújtva, mikor úgy tűnik, valaha tökéletes barátja
eltávolodik tőle. Mikor Morgan válaszokat követel, döbbenten fedezi fel a
távolság okát. Nem egy másik lányról van szó – egy másik világról. Pip
azt állítja, hogy Cam egy tündér. Nem, komolyan. Egy tündér. És most a
népe azt akarja, hogy Cam visszatérjen a világukba és elfoglalja az őt
megillető helyet, mint Tündérország Királya. Morgan eltökéli, hogy maga
mellett tartja Camet és azt tervezi, hogy átejti a tündéreket. De ahogy
Cam változik, egyszer s mindenkorra el kell döntenie, hogy tényleg ő-e a
végzete, és hogy „tökéletes” szerelmük kiállja-e a bizonytalan jövő
próbáját.
Rögtön a kritikám elején leszögezem, hogy nem fogok hosszú véleményt írni, ugyanis nem valami észbontó könyvről van szó. Egy molyos kihívás miatt olvastam el, másképp viszont nem hiszem, hogy ráfanyalodtam volna. Molyon 70%-os (annyit is érdemel), a figyeltjeim közül mégis sokan szeretik. Valamiben egyet tudok érteni velük, valamiben sajnos nem.
Abszolút nem volt semmi elvárásom a regénnyel kapcsolatban, inkább amolyan "essünk túl rajta, jobb könyvek is várnak rám" típusú gondolatok jártak a fejemben. Ennek ellenére már az elején idegesített az egész, és igyekeztem minél hamarabb átrágni magamat rajta.
A cselekménynek nincs komoly része, amit ki lehetne emelni. Kapkodós, gyengén felvezetett, mégis szenvedős, közben arra gondoltam: történjen már valami érdekes a nyafogáson kívül, vagy kihajítom a könyvet a busz ablakán! (Egy kirándulás alatt olvastam el, néha kellemes időtöltésre szolgált, amikor lefekvés előtt vagy a buszon nem akadt jobb elfoglaltságom...)
Egyetlen hatalmas hiba van a könyvben, ami viszont szinte mindent eltiport: mi itt tulajdonképpen a tündéres szál? Egyáltalán van bármi tündéres szál? Halványan talán dereng, adott ugye Morgan jövőbe látó képessége, amit szerintem jobban ki lehetett volna dolgozni, mert így nem sokat ért. Szerelme, Cameron elképesztő változásokon esik át, miután kiderül, hogy valójában tündér, és Morgan hiába harcol érte, egyre kilátástalanabb lesz a helyzet. Ennyit a nagy "tündérszerelemről".
Három főszereplő közül kettő fiú, az egyik lány, jön a szerelmi háromszög, amin meg sem lepődtem. Ha el kellene dönteni, melyik fiú volt szimpatikusabb, inkább Pipet mondanám, mert Cameron annyira irritált, hogy már majdhogynem utáltam (de Pip se herceg fehér lovon...).
Pozitívumok? Hm... van humora a könyvnek, és néhány megható pillanata, ami megríkathatja azokat, akik komolyan tudják venni. Menjünk tovább!
Másik nagy hibája a könyvnek, hogy nincs egy olyan karakter se, akit kedvelni lehet! Morgan semmilyen, ha E/3-ban íródott volna a történet, talán még észre is vettem volna a csajt. Cameron idegesítő, ezen kívül egy csepp érzelmet nem csikart ki belőlem. Pip... nos, pipogya. xD Hihetetlenül találó neve van, azt elismerem! Mérges vagyok, mert ő akár egy jól megalkotott szereplő lehetett volna, de engem lassan az őrületbe kergetett a szűnni alig akaró nyápicságával. Na de komolyan? Agyba-főbe verik, és összekuporodva tűri? Ne hülyítsetek!
Átgondolva miről is szól a történet, ha a tündéres szál mintha ott se lenne? Nyavalygásról és semmitmondó tehetetlenségről? Vagy inkább tehetetlen semmitmondóságról?
Történet: Felejthető kategória! Nyomatékot biztosított a véleménynek az, hogy nem is emlékszem, pontosan mi lett a könyv vége.
Fogalmazás: Szintén felejthető.
Borító: Nagyon-nagyon szép, miatta félig-meddig érdemes nekiveselkedni a könyvnek.
Kedvenc karakter: A borítón lévő szárny/pillangó.
Ami megragadott: A borító!
Rögtön a kritikám elején leszögezem, hogy nem fogok hosszú véleményt írni, ugyanis nem valami észbontó könyvről van szó. Egy molyos kihívás miatt olvastam el, másképp viszont nem hiszem, hogy ráfanyalodtam volna. Molyon 70%-os (annyit is érdemel), a figyeltjeim közül mégis sokan szeretik. Valamiben egyet tudok érteni velük, valamiben sajnos nem.
Abszolút nem volt semmi elvárásom a regénnyel kapcsolatban, inkább amolyan "essünk túl rajta, jobb könyvek is várnak rám" típusú gondolatok jártak a fejemben. Ennek ellenére már az elején idegesített az egész, és igyekeztem minél hamarabb átrágni magamat rajta.
A cselekménynek nincs komoly része, amit ki lehetne emelni. Kapkodós, gyengén felvezetett, mégis szenvedős, közben arra gondoltam: történjen már valami érdekes a nyafogáson kívül, vagy kihajítom a könyvet a busz ablakán! (Egy kirándulás alatt olvastam el, néha kellemes időtöltésre szolgált, amikor lefekvés előtt vagy a buszon nem akadt jobb elfoglaltságom...)
Egyetlen hatalmas hiba van a könyvben, ami viszont szinte mindent eltiport: mi itt tulajdonképpen a tündéres szál? Egyáltalán van bármi tündéres szál? Halványan talán dereng, adott ugye Morgan jövőbe látó képessége, amit szerintem jobban ki lehetett volna dolgozni, mert így nem sokat ért. Szerelme, Cameron elképesztő változásokon esik át, miután kiderül, hogy valójában tündér, és Morgan hiába harcol érte, egyre kilátástalanabb lesz a helyzet. Ennyit a nagy "tündérszerelemről".
Három főszereplő közül kettő fiú, az egyik lány, jön a szerelmi háromszög, amin meg sem lepődtem. Ha el kellene dönteni, melyik fiú volt szimpatikusabb, inkább Pipet mondanám, mert Cameron annyira irritált, hogy már majdhogynem utáltam (de Pip se herceg fehér lovon...).
Pozitívumok? Hm... van humora a könyvnek, és néhány megható pillanata, ami megríkathatja azokat, akik komolyan tudják venni. Menjünk tovább!
Másik nagy hibája a könyvnek, hogy nincs egy olyan karakter se, akit kedvelni lehet! Morgan semmilyen, ha E/3-ban íródott volna a történet, talán még észre is vettem volna a csajt. Cameron idegesítő, ezen kívül egy csepp érzelmet nem csikart ki belőlem. Pip... nos, pipogya. xD Hihetetlenül találó neve van, azt elismerem! Mérges vagyok, mert ő akár egy jól megalkotott szereplő lehetett volna, de engem lassan az őrületbe kergetett a szűnni alig akaró nyápicságával. Na de komolyan? Agyba-főbe verik, és összekuporodva tűri? Ne hülyítsetek!
Átgondolva miről is szól a történet, ha a tündéres szál mintha ott se lenne? Nyavalygásról és semmitmondó tehetetlenségről? Vagy inkább tehetetlen semmitmondóságról?
Történet: Felejthető kategória! Nyomatékot biztosított a véleménynek az, hogy nem is emlékszem, pontosan mi lett a könyv vége.
Fogalmazás: Szintén felejthető.
Borító: Nagyon-nagyon szép, miatta félig-meddig érdemes nekiveselkedni a könyvnek.
Kedvenc karakter: A borítón lévő szárny/pillangó.
Ami megragadott: A borító!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése